Az államadósság terhe alatt nyögő Nyugat nem fog egykönnyen kimászni szorult helyzetéből: infláció, csőd vagy stagnálás lesz, nagy gazdasági növekedésre aligha számíthatunk. A világ nagy átrendeződése folytatódik.

Ajánlat

Több euró, kevesebb demokrácia?Szlankó Bálint cikke

A görög euró csúnya végeWolfgang Munchau írása

OK.hu

Mi történt az elmúlt három évben? A 2008-as krachot a bankok és magánemberek buta befektetései és mohósága okozta, főleg az ingatlanpiacon. A tivornyát táplálták az alacsony kamatlábak, a távol-keleti (főleg kínai) megtakarításokból nyugatra (főleg Amerikába) áramló pénzek, a rosszul szabályozott pénzpiacok és bankok. Amikor kiderült, hogy az ingatlanok ára mégsem fog örökké növekedni, és hogy jövedelem nélkül nem vehet magának mindenki családi házat és plazmatévét, akkor az egész piramisjáték összedőlt.

A válság második fázisában az államok kerültek bajba. Egy részük (például Írország) azért, mert kénytelen volt közbelépni, és megsegíteni bajbakerült bankjait, nehogy összeomlásuk az egész gazdaságot magával rántsa; az átvállalt adósság most az állam vállát húzza le. Mások (például Görögország és Magyarország) azért, mert maguk is túl sokat költöttek, például megfizethetetlen szociális szolgáltatásokra. A görög adósságválság az egész eurózónát fenyegeti, ugyanis kiderült, hogy az eurónak komoly konstrukciós hiányosságai vannak, és a bizalom az egész valutában megrendült.

Kolosszális adósságnövekedésről beszélünk. A McKinsey tanácsadó cég szerint a tíz legfejlettebb gazdaságban a magánemberek összadóssága 66 százalékkal nőtt 2000 és 2008 között, a vállalatoké pedig 44 százalékkal. Az államadósság csak az elmúlt négy évben 15-20 százalékot nőtt a legtöbb fejlett országban, Nagy-Britanniában majdnem a duplájára, Írországban pedig a négyszeresére (a bankok megmentése miatt). A tíz legfejlettebb gazdaság teljes adóssága a nemzeti össztermék 200 százalékáról több mint 300 százalékára emelkedett 1995 és 2008 között. Most derült ki, mennyibe is került a buli.

Ekkora adósság már komoly féket vet a gazdasági növekedésre. A hiteleket vissza kell fizetni. Minél nagyobb a hitel, az állam annál nagyobb részét éli fel a gazdaságban megtakarított pénznek, amiből kevesebb folyik vissza befektetésnek. A növekedés lassul, lehúz minket az adósságteher. Ráadásul a teher csak nőni fog, mert öregszik a népesség, és egyre kevesebb ember tart el egyre többet.

Mi a kiút? Az adósságtól meg lehet szabadulni magasabb inflációval (értéktelenebb pénzből ugyanannyi kevesebbet ér), csőddel (nem fizetünk) és gazdasági növekedéssel. Növekedés jöhet tőkebefektetésből vagy nagyobb produktivitásból. Előbbire, mint láttuk, a nagy eladósodottság miatt kevés az esély. A nyugati bankokat a mai napig a központi bankok olcsó kölcsönei tartják életben (vagyis megy a pénznyomda). 

A produktivitást elsősorban technológiai fejlődéssel lehet növelni. A gőzeke hatékonyabban szántott, mint a ló húzta eke, ami hatékonyabb mezőgazdasághoz vezetett. Az elmúlt bő kétszáz évben az emberiség megszokta, hogy gyakorlatilag folyamatosan fejlődik a technika, ezáltal a gazdaság, és így javulnak az életkörülmények. Az ipari forradalom előtti évszázadokban alig volt gazdasági növekedés, bár egy-egy felfedezés akkor is vezetett néha fellendüléshez.

Vannak, akik szerint ez nem lesz mindig így. Tyler Cowen, közgazdaság-professzor a George Mason Egyetemen, azt írja felkapott könyvében, a The Great Stagnation-ben, hogy az innovációs ráta az ötvenes évek közepe óta csökken, és azok a találmányok, amelyek azóta születtek, nagyrészt nem vezettek akkora produktivitás-növekedéshez, mint a 19. század nagy áttörései. "Az ... internetet leszámítva életkörülményeink nem változtak olyan sokat ahhoz képest, amilyenek 1953-ban voltak. Most is autóval járunk, hűtőszekrényt használunk, és egy kapcsolóval teremtünk fényt a lakásban ... A Jetson család ... csodái nem váltak valóra. Nincs jet packünk, nem élünk örökké, és nem fogunk marsi gyarmatokra látogatni. Az élet jobb lett, és több cuccunk van, de a változás lelassult" - írja.

Persze bármikor bekövetkezhet egy újabb technológiai forradalom, amit most még nem látunk előre, és vezethet újra gyors gazdasági növekedéshez. Cowen is elismeri, hogy az internet ennek lehet az előfutára, hiszen hatékonyabbá teszi a közös kutatást, az új ötletek áramlását. De a növekedés más, kézenfekvő forrásai szintén hiányoznak: nincsenek új kontinensek, amiket fel lehetne fedezni, lassan mindenkinek van diplomája, és a többi.

A növekedés fontos összetevője a kereskedelem bővülése. Az elmúlt évtizedekben ez részben a vámok csökkenésének volt köszönhető. Lökést adna, ha a vámokat és más kereskedelemkorlátozó intézkedéseket (például az EU mezőgazdasági támogatásait) tovább csökkentenék. De erre most nem nagyon van esély, a tárgyalások évek óta állnak, részben a fejlődő országok egyre határozottabb követelései miatt. Igaz, az országokon belül is éppen elég akadály van a gazdaság szabad duruzsolása előtt: monopóliumok, kartellek, korrupció, iszonyú mennyiségű adminisztráció; ezeknek a felszámolásával sokat el lehetne érni.

Philip Coggan, az Economist pénzügyi kommentátora új könyvében (Paper Promises: Money, Debt and the New World Order) amellett érvel, hogy elkerülhetetlen, hogy a fejlett országok így vagy úgy csődöt jelentsenek az elkövetkező időszakban. Egyszerűen túl sok az adósságuk. Ez nem kell, hogy formális csőd legyen; lehet, hogy kicsit elengedik az inflációt, a pénz így elértéktelenedik, az adósság reálértéke csökken. Sajnos a gyakorlatban ezt nem olyan könnyű megcsinálni, mert ezzel párhuzamosan a kamatok is meg szoktak nőni. Teljesen beszüntetni az adósságfizetést vonzóbb, főleg, ha a hitelezők nagyja külföldi. Sajnos ez meg mély gazdasági válsághoz szokott vezetni.

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a fejlett világ stagnálni fog egy darabig, amíg így vagy úgy kiássa magát az adóssághalmazból. Mint Japán, ami még mindig nem tért magához a saját, húsz évvel ezelőtti ingatlanválságából. A Nyugat gyengélkedése tovább gyengíti stratégiai helyzetét az erősödő Kelethez képest, ami az elmúlt időszak legfontosabb fejleménye: tíz évvel ezelőtt az amerikai GDP a világ össztermékének majdnem a harmadát tette ki, ma pedig csak 23 százalékát; ez főleg a kínai és indiai növekedésnek köszönhető. A történelmi emlékezet határain belül idén először az ázsiai országok katonai kiadásai túllépték az európai országokéit.

Persze Kína és India sem fognak most már minden évben 10 százalékkal növekedni. Egyrészt nem fog örökké működni a mostani stratégia, ami lényegében arra épül, hogy a szegény falusi rétegeket tömegesen bevonják az ipari termelésbe, a termékeket pedig olcsón eladják külföldre. A növekedésnek előbb-utóbb máshonnan kell majd jönnie. Másrészt ezeknek az országoknak is megvan a maguk baja: korrupció, környezetszennyezés, társadalmi és nemzetközi feszültségek. Kínában főként az eredendően instabil és monolitikus politikai rendszer, ami előbb-utóbb nem fog tudni mit kezdeni az egyre összetettebb és önállóbb gazdaság és társadalom problémáival.