Romániában az ellenzék kezébe nyomták a kormányzást, aztán kezdjen vele, amit tud. Egy Che Guevara-tisztelő, raliversenyző miniszterelnök építget csapatot, és igyekszik kitalálni, mit lehet betartani népszerűsködő ígéreteiből ahhoz, hogy a novemberi választáson is elfogadhatóan szerepeljen. A nemzeti büszkeség és némi nacionalizmus lehet az egyik gyógyír. Romániában mindenesetre nem szeretnének úgy járni, mint Orbán Viktor.
 

Ajánlat

Ki ölte meg Elodiát?Kelemen Attila írása a román politika rejtélyeiről

Vészkormányfő a kémtárbólNagy Iván írása a román Bajnai-trükkről

Izzik a tudathasadás MarosvásárhelyenMarius Cosmeanu írása

OK.hu

Ha csak arról lenne szó, hogy egy kelet-közép-európai ország ellenzéke kellő mennyiségű populizmussal és némi nemzeti mákonnyal elkergetett egy rendkívül népszerűtlen kormányt, sokat nem kellene bíbelődni a Romániát eddig irányító koalíció bukásával. Látott már ilyet mindenki, Európa e részén évek óta így nyernek választásokat, mert az emberek errefelé a populizmust is szeretik, meg a nemzetieskedést is, még akkor is, ha utána iszonyatosat csalódtak. De akkor meg kapnak ellenségképet, amelyet lehet magányosan és kollektíven is köpködni.

A román eset kicsit mégis más. Például azért, mert olyan kormány bukott meg, amely alig három hónapja volt hivatalban. Ráadásul nem választáson verték meg, hanem csak úgy, bizalmi szavazáson. Sőt ott sem azért maradt alul, mert eleve a szükségesnél kevesebb képviselője lett volna, mondjuk, kisebbségben kormányoz, hanem simán elárulták: saját törvényhozói szivárogtak (frászt: özönlöttek) hetek óta az ellenzék fő erejéhez, azok közül pedig, akik látszólag maradtak, néhányan lelkesen kiszavaztak a sorokból, és aztán csak nézték az elsüllyedő szövetséget. Új miniszterelnököt pedig azután már nem is jelöltek, a kormánytisztviselők mentek csomagolni, a többiek pedig kicsit szomorkodni, kicsit szidni saját vezetőiket.

Ennyi. De ez nem szokványos. Errefelé nem így szokás megbukni, ettől pedig az egész kap egy finom konspirációs zamatot. Bukarestben pedig egy héttel a bukás után is vannak, akik esküdni mernének, hogy pontosan kidolgozott forgatókönyv szerint zajlanak az események, a kitalálók pedig a látszólagos vesztesek, akik egyébként év végére "nagy vesztesek" lettek volna, így viszont kevésbé lesznek azok. Vagy valami ilyesmi.

Ráció egyébként lenne az elképzelésben, bár kétségtelenül kockázatos játék volna. Arról van szó ugyanis, hogy az eddigi román koalíció legfőbb ereje, a Demokrata Liberális Párt egyszerűen belerokkant a viszonylag jó gazdasági eredményekbe. Eleget tett a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió minden lényegi kérésének, elégedettek jobbára a hitelminősítő intézetek is, csak éppen a nép látta kifejezetten sötéten a helyzetet, aminek következtében pedig a kormányzók népszerűsége még az MSZP-énél is alacsonyabb lett (valahova a 10 százalék közelébe süllyedt), ráadásul az év elején estéről estére tüntetések voltak Bukarestben és a nagyobb városokban.

Akkor jött az A-terv: a kormányfőcsere. Az RMDSZ-szel és a független honatyák által létrehozott Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) csoporttal egy koalícióban lévő PD-L beáldozta saját elnökét, helyére pedig miniszterelnöknek elővették a fiatal, diplomáciai karriert is befutó, majd külföldi hírszerzést vezető Mihai Razvan Ungureanut. Tehetséges, viszonylag tisztának tűnő embert tehát, aki pártjából szintén új embereket kapott maga mellé a kormányba, aztán tessék: lehet csodát tenni.

Nem lehet. Ha Ungureanu szabad kezet kapott is volna, akkor csak-csak. Ám a kormányfői hivatal az ő keze alatt is az volt, ami korábban: az államfő terepasztala. Márpedig ha van a PD-L-énél alacsonyabb népszerűségi mutató Romániában, akkor az Traian Basescu államfőé.

A talány tehát az, hogy e ponton egyszerűen szétesett a koalíció, vagy tényleg ez a B-terv? Mindkettő belefér: az ugyanis azért nem lenne elképzelhetetlen Romániában, hogy a választás évében a szakadék felé guruló kormányzók közül sorra ugorjanak ki képviselők és szenátorok, akik ilyenkor még viszonylag jó áron tudják eladni magukat az ellenzéknek. Ez pedig kétségtelenül most is bekövetkezett, mentek egymás után a PD-L-esek, köztük még egy elnökhelyettes is, aki épp nemrég fedezte fel, mennyire csúnyán bánik a központi hatalom a vidékkel, és ő ezt mennyire nem tudja elviselni.

Másfelől azonban még napokkal a múlt pénteki bizalmi szavazás előtt is arról szóltak a hírek, hogy a koalíció a szenátusban elveszítette ugyan a többségét, ám a két házban összesítve még plusz kilencen áll, meg aztán a törvényhozói úgysem szavaznak, így az egész cirkusz eredménytelen lesz. Nem így történt, és ebből fakad a gyanú. Mert hát a józan ész azt mondja, hogy ekkorát tévedni nem lehet, a liberális demokraták egyszerűen bedobták a gyeplőt, jöjjön bárki más, ők novemberben csak rosszabbul járhatnak, ha maradnak.

De lehet, hogy nem kell esélyt adni a józan észnek, és egyszerűen az történt, aminek látszik: egy totálisan szétzüllött koalíció megbukott. Az más kérdés, hogy ezzel jól is járhat.

De vajon jól járnak-e azok, akik a hatalmat megkapták? Ha saját erőből szerezték meg, ha rájuk nyomták, most ott állnak: egyik részről az ígéreteikkel, másfelől a kényszerekkel, illetve a választások közelségével. Nem véletlen, hogy amikor az immár kijelölt kormányfő, Victor Ponta (képünkön) csapatot akart szervezni, több erős ember a hírek szerint közölte: ebben a fél évben ők inkább kimaradnának a jóból, jönnek talán majd novemberben, ha akkor is győznek.

Mert győznek, ez aligha kétséges, a padlóról nem lehet annyira összeszedni a liberális demokratákat, hogy csodát tegyenek. Ám szinte biztos, hogy a kormányzást átvevő, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok összefogásával létrejött Szociálliberális Unió (USL) átütő eredményt már sokkal nehezebben ér el, mint ha ellenzékben marad az év végéig.  Hogy aztán Románia is jól jár-e ezzel, az megint már kérdés. Ha abból indulunk ki, hogy egy párt vagy pártszövetség elsöprő győzelme nem feltétlenül a legüdvösebb dolog, akkor a román demokrácia szempontjából minden jó, ami a politikai dózerolás valószínűségét csökkenti. Ám ugyanezt a demokráciát gyengíti minden olyan fejlemény, amelyből az emberek azt veszik le, hogy ismét átverték őket.

És hát át fogják, miként átveri a benne bízókat minden populista párt és vezető. A románok például most szembesülnek majd azzal, hogy hiába forradalmár az új kormányfő példaképe, Che Guevara tisztelete nem akadályozza meg Victor Pontát a Nemzetközi Valutaalap embereivel való egyezkedésben, és nyilvánvalóan a megállapodásban sem. Ha másért nem, azért, mert ránézett a lejnek az elmúlt napokban produkált zuhanására, vagy a Fitch azonnali figyelmeztető közleményére. Legfeljebb szépen, és főként a románoknak tetszetősen csomagolják. Ponta gazdasági tanácsadója például e héten azt nyilatkozta: nem szeretnének úgy járni, mint Orbán Viktor, aki megpróbálta a szemétbe dobni a megállapodást az IMF-fel, aztán térden kúszott vissza hozzá.  

És hát ez így történhet sok minden mással is. A munkaügyi miniszterjelölt például nyomban jelölése után közölte, hogy visszaadják a közalkalmazottaknak és a nyugdíjasoknak a tőlük elvett pénzt (mellesleg nem keveset: a költségvetésből fizetetteknek például fizetésük negyedét), a pénzügyi tárca várományosa egy ezt firtató kérdésre annyit mondott: majd meglátjuk! Valami nyilván lesz, de hogy mennyi, és főként tart-e az engedmény a választás után is, az megint más ügy. Miként másként néznek majd ki minden bizonnyal a privatizációs szerződések, illetve a multinacionális cégekkel kötött megállapodások újratárgyalására vonatkozó ígéretek is. Mert ugye a magyarok ezzel is próbálkoztak, de ez sem sült el túl jól.

Ami biztosnak tűnik, az az, hogy alakuló kormány várható első lépése mindenképpen érvényben marad. Az tudniillik, hogy visszavonják elődeik határozatát a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának létrehozásáról. Ez sem demokratikus döntés, de formálisan egyike volt a kormányt buktató bizalmatlansági indítvány felvetéseinek is, ráadásul nem kerül semmibe. A nacionalizmus már csak ilyen: bajban mindig kéznél van. A Lajtától keletre mindenképpen.