Az egyik egy pálcával védte meg a fosztogató románoktól a Nemzeti Múzeum kincseit, a másik megkoronázta István királyt, a harmadik kiérdemelte a legnagyobb norvég magyar címét. Valaki életét áldozta országunkért, de van, aki csak híres és kész. Számos oka lehet annak, ha a nagyvilágból valakinek emléket állítanak Budapest közterein. Az idősebb George Bush mivel érdemelte ki azt, hogy szobrot kapjon?

Ajánlat

Az utolsó kereszteslovagBaranyi Márton írása a budapesti Reagan-szoborról

A Reagan-szobor lerombolásaSzlankó Bálint írása

Szobrot állít a kormány az idősebb George BushnakAz [origo] híre a szoborállításról

OK.hu

Vannak, akik nem feltétlenül azért kapnak Budapesten szobrot, neadjisten utcát, mert oly sok szál kötné őket Magyarországhoz, hanem azért, mert valószínűleg a világ legtöbb nagyvárosában hasonló módon emlékeznek meg róluk. Így lett Leonardónak emlékműve és utcája a Józsefvárosban, csakúgy mint ugyanott utcája és emléktáblája Gutenbergnek,  Shakespeare-nek szobra a Dunakorzón, Chopinnek szobra Kőbányán és a Krisztinavárosban.

Ugyanakkor vannak a világtörténelemnek olyan nagyjai, akik túl azon, hogy mindenhol ismerik őket, életükben van valami magyar szál, ilyen például II. Szilveszter pápa, akitől Szent István a koronát kapta, Haydn, aki élt egy ideig Magyarországon, Ludwig van Beethoven vagy Thomas Mann, akik nem egyszerű átutazóként, hanem hivatásuk okán tettek ezt-azt Magyarországon, vagy a magyarul jól tudó horvát írófejedelem, Miroslaw Krleza, aki a Monarchia gyermekeként sok szálon kötődött a magyar kultúrához.

Lévén a nemzeti függetlenség kérdésében a kelleténél is érzékenyebb a magyar kultúra (ld. a szabadságszerető vs. szabad népek megkülönböztetését Szűts Jenőnél), így nagy idegen nemzetalapító politikusok és/vagy művészek - kivéve persze, ha az elmúlt százötven-kétszáz évben tevékenykedtek valamelyik szomszédos országban -, megkapják a nekik kijáró tiszteletet. Így lesz egész alakos szobra Washingtonnak a Városligetben, és az ukrán Tarasz Sevcsenkónak a II. kerületben, Pilsudski marsallnak emléktáblája, a grúz Sota Rusztavelinek, az ecuadori szabadsághős Eugenio Espejónak, a török Musztafa Kemal Atatürknek vagy a szerb nyelv atyjának, Vuk Stefanovics Karadzics-nak mellszobra Budán, Garibaldinak Pesten, Simon Bolivárnak pedig Csepelen.

Olyan külföldieknek is emléket állított az utókor Magyarországon, akik nálunk lettek híresek. Így lett szobra a budai várban az itáliai humanista Antonio Bonfininek, Mátyás történetírójának, vagy a Közlekedési Múzeum kertjében a skót Clark Ádámnak, aki a Lánchidat tervezte.

Vannak olyan külföldiek, akik a magyar történelem valamelyik viharos időszakában életüket tették értünk kockára. Gregersen Gudbrand, akinek, mint ahogy neve sorrendje is mutatja, mint a legnagyobb norvég magyarnak róhatjuk le tiszteletünket a Lónyay utcában, hiszen nem csupán mint negyvennyolcas önkéntest, hanem a nagy tiszai hídépítőt is tisztelhetünk személyében. 1848 lengyel tábornokainak, Józef Wysockinak a Múzeum-kertben, Bem Józsefnek Budán és Pesten pedig külön a Népligetben is állított emléket a hálás utókor. Valószínűleg a legtöbb Budapestre látogató amerikai csak találgathat, hogy ki lehet Bandholtz tábornok, aki lovaglópálcáját háta mögött tartva strázsál a Szabadság téren az amerikai követség mellett, ám a helyiek ismerik nevezetes hőstettét, amikor azzal mindössze azzal a bizonyos pálcával felvegyverkezve védte meg a budapesti amerikai misszió képviseletében a Nemzeti Múzeum kincseit fosztogató román katonáktól 1919-ben. Giorgio Perlasca olasz diplomata történetét meg is filmesítették, hiszen azt követően, hogy 1944-ben hihetetlen bátorsággal és találékonysággal mentett meg több mint ötezer magyar zsidót a németektől és a nyilasoktól, e tetteiről utána hosszú évtizedekig senkinek sem beszélt, míg nem egykori megmentettjei rátaláltak Olaszországban. Szobra a Bródy Sándor utcában áll. Hasonló érdemekért állítottunk emlékművet Carl Lutz svájci diplomatának az egykori zsidó gettóban, a Dob utában.  

A szobrokkal emlékező utókor számára nyilván azok a külföldiek a legfontosabbak, akik az életüket áldozták fel értünk. A belvárosi Báthory utcában emlékmű tiszteleg Mieczyslaw Woronieckinek és Konrad Rulikowskinak, a negyvennyolcas lengyel vértanú katonatiszteknek. A városban négy helyen őrzi Wallenberg emlékét emlékmű (itt, itt, itt és itt). Jean-Pierre Pedrazzini, az 1956 októberében halálos sebesülést szerző fotóriporter mellszobrát ott állították föl, az egykori Köztársaság téren, ahol eltalálta a végzetes géppisztolysorozat.

Magyarországnak a török uralom alóli felszabadítása érdekesen jelenik meg a a budai várban. Szobrot kapott itt a felszabadító harcok kezdeményezői közül XI. Ince pápa, Avianói Márk szerzetes-diplomata és Sobieski János lengyel király. E harcokban Savoyai Jenő többször is megsebesült a 17. század végén és ezért kapott Ferenc Józseftől lovasszobrot a Várban, és a budai ostrom egy hőse, egy itáliai nemes katonatiszt, Michele d'Aste emlékét is tábla őrzi. Érdekes, hogy Savoyai Jenő ellenfele, Abdurrahman Abdi budai pasa, aki az ostrom során halt meg fegyverrel a kezében, szintén ott kapott emlékművet, nem mástól, mint Szabó György, az ostrom során elesett nemesi felkelő leszármazottaitól jó 250 évvel a csaták után, immár a megbékélés jegyében. Más egykori ellenfelek, sőt ellenségek is kaptak szobrot Budapesten: Churchill mindkét világháborúban, Ronald Reagan pedig a hidegháború karcos napjaiban volt Magyarország ellenfele.

A szoborállítás nem atomfizika, olykor megesnek következetlenségek abban, hogy ki kap, ki pedig nem szobrot Budapesten. Például ki tudja, hogy a Magyaroszágon átutazó regimentnyi király közül miért épp a svéd XII. Károlynak jutott emlékmű, és hasonlóan, ha Zamenhofnak igen, aki az eszperantót találta fel, akkor Edisonnak miért nem; ha a középkori polihisztor Regiomontanusnak igen, akkor Kantnak miért nem; és ha Coubertinnek (olimpia) igen, akkor Jules Rimet-nek (focivébé) miért nem - de ezek legyenek a lexikonkritikusok és más hivatásos akadékoskodók problémái. 

Ezzel együtt, valaki segíthetne elmagyarázni, hogy a fenti kategóriák melyikébe férhet be George H. Bush egykori, és korához képest jelenleg is hálistennek jó egészségnek örvendő amerikai elnök, aki azzal alkotott maradandót, hogy a legújabb kori politikatörténet egyik legközépszerűbb világpolitikusának édesapja, minket pedig azzal tisztelt meg, hogy 1989-ben Nagy Imre újratemetése után pár héttel még eljött jattolni az utolsó komcsi kormánnyal, hogy aztán ezt írhassuk be az első amerikai elnöki látogatásként a történelemkönyveinkbe.