ORIGO24 órakomment.huvidea[freemail]

KOMMENT.HU

hirdetés
Angela MerkelGerhard SchröderNémetországválságkezelésadósságválságeuróválság

Féljünk vagy tanuljunk a németektől?

// 2012 // aug // 27

Németország az elmúlt tíz évben Európa beteg emberéből a kontinens mintaországává vált. De modellként szolgálhat-e az EU többi országa számára, vagy éppenséggel a németek vezetik tévútra az EU-t?

Három éve lehetett, amikor egy - amúgy nem a nyilvánosságnak szánt - külföldi vállalati rendezvényen Gerhard Schröder volt német kancellár az európai politikáról és benne Németország szerepéről értekezett. Az akkor már bőven hivatali idején túl lévő szociáldemokrata politikus beszédéből az volt a legemlékezetesebb, amikor utódjáról, Angela Merkelről a legnagyobb tisztelettel, politikájáról pedig teljes egyetértéssel szólt - mintha nem is a kereszténydemokrata kancellár fosztotta volna meg a kancellári poszttól Schrödert. Ezen apró momentumban is megnyilvánult a történelmi léptékben mérve rövid múltra visszatekintő német demokrácia nemes tradíciója - és evidens kontrasztja például a magyar valósággal.

A mai német politikára nagyon sokan tekintenek elismeréssel. A politikai kultúra és az emberi jogok tiszteletben tartása, az intézmények szilárdsága, a társadalom magas bizalmi szintje és nem utolsósorban az elmúlt szűk tíz év sikeres gazdaságpolitikája méltán vált ki sokakban elismerést, jóllehet ez néha irigységbe, fanyalgásba vagy félelembe csap át.

A németek teljesítményét szokás puszta hatalompolitikai ambíciókkal magyarázni, amint az elhúzódó adósságválság során ezt számos politikus és médium, többnyire a populizmus húrjain, meg is pendíti. A mai németellenesség elsősorban abból a gyermeki követelődzésből fakad, hogy ha már ilyen jól megy nekik, miért is nem vet már végre véget Németország a válságnak.

Negyedik birodalom?

Erősödik a németellenes hangulat - az eurózóna perifériáján és a tengerentúlon egyaránt. A jóindulatú kritika szerint a német ihletésű uniós válságkezelés egyszerűen elhibázott, mert nem a növekedést, hanem a megszorítást helyezi előtérbe. A rosszabb indulatú értelmezés szerint viszont a német politika egyenesen gyarmatosító természetű. Vannak olyan szélsőséges hangok, még a főáramú nyugati sajtóban is, amelyek a mai német politikát a náci Németországéhoz hasonlítják. Az Il Giornale olasz lap szerint például "Olaszország ma nem Európának, hanem a Negyedik Birodalomnak a része".

Soros György szavai pedig azt jelzik, hogy az amerikaiaknak mi a gondjuk az európai válságkezeléssel. "Csodálattal adózom Merkelnek erőteljes vezető szerepéért, de sajnos rossz irányba vezeti Európát" - mondja a nagybefektető. Ezzel az álláspontjával nincs egyedül, az amerikai elemzők, tudósok nagy része ezt mantrázza. Obama elnök is másként képzeli el az európai válságkezelést: aktívabb és lazább monetáris politikát sürget az Európai Központi Bank (EKB) részéről, és okkal gondolja, hogy ennek a német kormány áll ellen.

Az Egyesült Államokban és az angolszász világban szinte evidencia, hogy válságban a bankóprést is be lehet, sőt be kell vetni a gazdaság felpörgetése érdekében, és az inflációt átmenetileg el lehet engedni, hogy lefaragható legyen az adósság. A második világháború utáni német, úgynevezett ordoliberális gazdaságpolitikai tradícióban - amelynek lényege a szabályozott piacgazdaság, és amely a weimari köztársaságot sújtó hiperinfláció miatt szinte mitikusan fél az árak elszabadulásától - viszont mindez szentségtörésnek számít, amitől még vészhelyzetben is ódzkodnak a döntéshozók. 

"Németország hamarosan gyűlölt hatalommá válik" - jövendölte nemrégiben Soros. A kritika szerint Németország a megszorítások révén túlságosan is nagy áldozatot követel az euróövezet periférikus tagállamaitól, oktalanul és értelmetlenül "sanyargatja" azokat, miközben a déli országok pozíciója csak nem javul. A német gazdaságpolitika bírálóinak létezik egy másik, az előzővel persze összefüggő érve is: az eurózóna jelenlegi konstrukciója - a viszonylag gyenge euróval, valamint a centrum és a periféria közötti széttartó állampapírhozamokkal - túlságosan is Németországnak kedvez. Németország óriási külkereskedelmi és fizetési mérlegtöbbletet halmozott fel, és mivel ez egy nulla összegű játszma, mások, a szegényebb déliek kénytelenek elszenvedni a hiányt és finanszírozni a deficitet. 

Németország valóban jól jár a viszonylag gyenge euróval, exportja szárnyal, ezzel fűtve a növekedést. Természetesen semmi alapja nincs annak, hogy Németországnak jobb lenne az eurózónán kívül, megszabadulva a szegények eurózónatagoktól, miként azt néhány bulvárlap - mivel populizmus Németországban is van - időről időre felveti.

Mintaország?

Akkor most tanuljunk a németektől az otthoni sikereik nyomán, vagy éppen féljünk tőlük, mert haszonleső magatartásukkal tévútra viszik Európát? Németország a nyugati demokrácia és piacgazdaság működtetése terén az utóbbi tíz évben a már amúgy is fejlett szintről igen magas csúcsokra kapaszkodott. A német gazdaság teljesítménye imponáló; a mutatók egy recessziós esztendőt (2009) leszámítva egészséges gazdaság képét tükrözik, a munkanélküliség jelenleg csupán 6 százalék. És ami talán ennél is fontosabb: a kapitalizmusba, a versenyelvű gazdaságba vetett bizalom az elmúlt időszakban a válság dacára meredeken nőtt. Egy, az Economistban közölt közvélemény-kutatás szerint a németek 70 százaléka bízik a szabadpiaci gazdaságban, ami óriási ellentétet mutat például Franciaországgal, ahol ez a mutató a válság következtében 31 százalékra csökkent. Meglepő módon még a britek, sőt az amerikaiak is elégedetlenebbek a szabadpiaci rendszerrel, mint a németek.

Az idegenellenesség is visszaszorult Németországban: egy másik felmérés szerint kisebb a "bevándorlást inkább problémának, mint lehetőségnek" tartók aránya Németországban (43 százalék), mint Nagy-Britanniában (68 százalék), Spanyolországban (58 százalék), Olaszországban (48 százalék) vagy Franciaországban (47 százalék). Egy neves közvélemény-kutató cég, a Pew Research szerint Merkel politikáját nemcsak otthon, de külföldön is megsüvegelik. Nemrégiben a kancellár népszerűsége rekordot döntött.

És ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a német politikai elit és a közvélemény a második világháború után imponáló módon nézett szembe a náci múlttal, és ez a nagyon erősen antifasiszta, mélyen demokráciaigenlő konszenzus azóta is átitatja az ottani közbeszédet, akkor nem túlzás példaértékűnek tekinteni a mai, a szó nemes értelmében is európai Németországot.

Nehéz belekötni a német modellbe. Azokban az euróövezeti perifériaországokban, amelyekben egyes közszereplők nagyhatalmi ambíciókkal vádolják az EU legnagyobb államát, sem a társadalmi attitűdök piac és demokrácia iránti elkötelezettsége, sem az intézményrendszer hatékonysága, sem pedig a gazdasági eredmények nem közelítik meg a német szintet. Nyilván nem Németország a felelős azért, mert Görögországban evidenciának számított az adóelkerülés, feleslegesen költöttek közpénzt megannyi haszontalan beruházásra és állami pozícióra, és a politikai elit meghamisította a statisztikai adatokat. De nem írható Németország számlájára az sem, hogy Spanyolországban az olcsó hitelek és főleg külföldi tőkéből megvalósuló beruházások miatt túlpörgött a gazdaság. A Berlusconi-jelenségért és az abból fakadó károkért sem Berlin a ludas. Mindezekért a németeket hibáztatni nem más, mint felelősségáthárítás.

Időben léptek 

A válságkezelés esetében árnyaltabb a helyzet. Talán valóban nem eléggé rugalmasan tér át a "megszorításokról" a növekedésre a válságkezelés fókusza. Merkelnél ezt sürgeti Mario Monti olasz kormányfő (hitelesen), és Francois Hollande francia államfő (kevésbé hitelesen). De néhány alapelvben még itt is nehéz elvitatni a németek igazságát. A fegyelmezett költségvetési politikának hosszabb távon nincs alternatívája, ez közgazdasági, sőt számtani evidencia. Mégis sokan tesznek úgy, mintha létezne a csupán élénkítésre alapozott válságkezelés. Élénkíteni ott lehet, ahol van miből, unortodox politikát ott lehet folytatni, ahol sokáig ortodox politika folyt - mint például Németországban. A nyakig eladósodott államokban az nem lehet kérdés, hogy szükség van-e a közkiadások visszafogására, legfeljebb csak az, hogy milyen időtávon és ütemezésben.

Németország Schröder reformjai nyomán - ez volt az Agenda 2010 program - már a válság előtt megágyazott a sikermenetnek: átalakították a teljes szociális ellátórendszert, rugalmasabbá tették a munkaerőpiacot, felemelték a nyugdíjkorhatárt, tehát olyan intézkedéseket vezettek be, amelyekről a periférián akkor még hallani sem akartak. Kétmillióval csökkent a munkanélküliek száma. A sikerek nem véletlenül jöttek, de még csak nem is írhatók csupán a kedvező export- és beruházási feltételek számlájára. A német eredmények mögött sokéves, kormányokon átívelő, tudatos és eredményes gazdaságpolitika áll. Önbecsapás a német gazdasági sikert csupán valamiféle nagyhatalmi ármánykodásnak betudni.

Modellt teremtettek

A német politikai elit a válságból erényt akar kovácsolni, és a krízisből adódó kényszerek nyomán az EU-t a politikai unió irányába akarja elmozdítani. De semmi jel nem mutat arra, hogy ez "német uralmat" is jelentene, miként azt néhányan felróják Berlinnek. Éppen ellenkezőleg, a mind szorosabb integráció hosszabb távon előnyére válhat a tőkeszegényebb országoknak. Persze az addig vezető út rögösnek ígérkezik.

A kritikusok szerint Berlin egyre nehezebbé teszi ezt az utat a perifériának. Ha van valami, amit a német politika szemére lehet vetni, akkor az az, hogy az eltérő kulturális tradíciókat talán nem kellő mértékben veszik figyelembe. A németek néha úgy politizálnak, hogy ha náluk valami jól működik, akkor az biztosan máshol is menni fog. Ebben többször kellett csalatkozniuk. A rugalmasságot tehát számon lehet kérni. De ettől még a német modell egész Európának példaként szolgál - érdemes tehát inkább tanulni belőle, mint félni tőle.

A legújabb hozzászólások

nincsbeceneven // 2013 // jún // 21

Ott lett ilyen az IQ-ja!

Nehéz együttélés a jogállam rendjével
Wee // 2014 // sze // 29

Sziasztok!
Pénzt akarsz keresni rész/másodállásban? (akár diákok is csinálhatják)
A feladatok egyike lenne, a (kis-és...

TheyCallMeTrinity // 2011 // sze // 15

Nem feltétlen értek egyet a cikk írójával, hogy "lúzerképző". Ez olyan, mintha arra utalna, hogy Ács Ferit kellene ideálként...

Magyar lúzerképző: kihez szólnak a kötelező olvasmányok?
Gaál Csaba // 2014 // máj // 29

Akkor sorjában.
1. 2011-ben komoly fiskális lazítás volt a magánnyugdíj-pénztárak kvázi államosításának...

LE A SZOTYIALIZMUSSAL ! ! ! // 2014 // nov // 20

gyikember 2014-11-21 00:20:12
.
A mondandód végét helyesbítem:
itt nem lesz munkahely, mert összeomlik a gazdaság!

[origo] legfrissebb

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési SzabályzatORIGOOK.huiWiW[freemail]Videa Az ORIGO kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva