A Világgazdasági Fórum friss versenyképességi rangsorában Magyarország 12 helyet zuhant vissza tavalyhoz képest. Az a helyzet, hogy ez az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb értékelés a különutakra tévedt magyar gazdaságpolitika súlyos következményeiről.

"Mi akarunk lenni Európa legversenyképesebb gazdasági rendszere ... és meg is fogjuk ezt a versenyt nyerni, hogyha egyébként sikerül folytatnunk azt a gazdaságpolitikát, amit folytatunk" - jelentette ki határozottan a miniszterelnök július elején, a munkahelyvédelmi akcióterv ismertetése utáni parlamenti viszontválaszában. Ambícióban és önbizalomban sosem szűkölködött a jelenlegi kormány, gondoljunk csak a haza hőseiről elnevezett tervekre Széchenyitől Wekerléig. Ám a nagy ívű tervek szövögetése közben érdemes néha a lábunk elé nézni.

Itt van most ez a versenyképességi jelentés. A Világgazdasági Fórum legfrissebb rangsorában Magyarország 12 hellyel zuhant vissza a tavalyi eredményhez képest. El lehet ezt viccelni azzal - mint ahogy tette azt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) -, hogy ez csupán átmeneti jelenség, és kizárólag a külső, illetve örökölt körülményekkel magyarázható. Ám valójában ez az eddigi legátfogóbb és legrészletesebb értékelés a különutakra tévedt gazdaságpolitika súlyos következményeiről. Nemcsak az a gond ugyanis, hogy a vizsgált tényezők háromnegyedében romlott a helyezés az elmúlt egy évben, hanem az, hogy mindez milyen szerkezetben történt.

Az egyik legaggasztóbb jelenség, hogy a részterületek közül Magyarország kirívóan rosszul teljesített az intézményi mutatókban. A kormány által gyakran és büszkén hangoztatott bürokráciacsökkentő szlogenek ellenére a kormányzati szabályozás terheiben például az utolsó helyek egyikén kullogunk. A kormányzati tisztviselők részrehajlása, a jogviták rendezésének nehézkessége, a gyenge befektető biztonság, a politikusokkal szembeni bizalmatlanság mind-mind olyan probléma, amelyek nem feltétlenül most alakultak ugyan ki, de tovább romlottak. Márpedig az intézményi pillér mind közül a legfontosabb a versenyképesség javításában, még a nálunk gazdaságilag sokkal kevésbé fejlett országokban is.

Aztán ott vannak a kritikusok által gyakran felhozott, ám a kormány által rendre lesöpört bírálatok. A törvénykezési ámokfutásból származó kiszámíthatatlanság, a bankrendszer túlzott mértékű megsarcolása miatt nehéz hitelhez jutás, a továbbra is magasnak tartott adók, a bonyolult adórendszer, valamint a korrupció - ezek azok a tényezők, amelyeket a megkérdezett üzletemberek a leginkább kifogásolnak. Márpedig itt nem érdemes másokra mutogatni.

A rossz hír az, hogy a kép még ennél is borúsabb. A vizsgált 12 pillérben Magyarországnak mindössze kettőben sikerült kiváló eredményeket elérni: az egészségügyben és a makrogazdaságban (ahogy arra az NGM sietett is felhívni a figyelmet). Ami az elsőt illeti, maláriában és HIV-fertőzésben tényleg jól állunk. Ám ami a 2011-es költségvetési többletet illeti, az valójában romló fiskális egyenleget takart a magánnyugdíj-pénztárak vagyonának kvázi államosítása nélkül, így vélhetően az összhelyezés is gyengébb lett volna.

Az ilyen listák természetesen nem tökéletesek. A szintén svájci IMD idei hasonló rangsorában például két hellyel előrelépett Magyarország (abban a tavalyi költségvetési többlet mellett a működőtőke-áramlás sajátos számbavétele is szerepet játszott). Mégis érdemes tanulmányozni a jelentéseket, mert a bennük rejlő vélemények, tendenciák fontos visszajelzést adhatnak a döntéshozóknak. Már ha nem akarnak úgy járni, mint Bástya elvtárs a Tanúban, amikor ünnepélyesen beleharapott a magyar narancsba. Mert ez a gazdaságpolitika is miénk, de ugyanolyan savanyú. Ráadásul ezt előbb-utóbb mindenki érezni fogja.