A jegybank növekedésösztönző programjának hasznát még nem lehet megítélni, de jó gazdaságpolitikával igazából szükség se lett volna rá.

Azt még a bírálói sem foghatják Matolcsy Györgyre, hogy tétlenkedéssel, netán óvatos ismerkedéssel töltötte volna első hónapját a Magyar Nemzeti Bank élén. Már az első napokban, hetekben hozzányúlt az intézmény szervezeti felépítéséhez, személyi állományához, belső munkafolyamataihoz. Ezek a lépései többnyire nem erősítették a jegybank függetlenségébe, szakmai színvonalába vetett hitet, ám a puding próbája mégis csak az evés. Épp ezért előzte meg nagy várakozás a monetáris tanács csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatóját, amelyen a volt nemzetgazdasági miniszter végre fellebbentette a fátylat azokról a nem konvencionális eszközökről, amelyek természetéről eddig csak találgatások voltak.

Matolcsy entrée-ja jól sikerült. Tulajdonképpen csak egy helyen bakizott, amikor a kéthetes jegybanki betétek korlátozásáról beszélt, ám a tájékoztatóját követő elemzői beszélgetésen ezt is gyorsan helyre tették az MNB szakértői. Bár a rossz nyelvek szerint a bejelentést követő forinterősödésben a jegybanki intervenció is segített, erre valójában nem volt szükség: a kezdeti bizonytalanság eloszlása után a befektetők meggyőződhettek arról, hogy a korábbi katasztrófa-forgatókönyvek helyett egy viszonylag átgondolt, mérsékelten kockázatos és potenciálisan enyhén pozitív hatású csomagról van szó.

Az új jegybankelnök karakteréhez persze jól illik, hogy az intézkedéseket Növekedési Hitel Programra (sic!) keresztelte el. Ezzel azonban nemcsak azért illik óvatosan bánni, mert a gazdaság beindítása már miniszterként sem sikerült neki, hanem azért is, mert a csomag három pontjából, a legnagyobb jóindulattal is csak kettő szól a növekedésösztönzésről. A harmadik pont ugyanis, amely a devizatartalékok terhére csökkentené a bankok rövid lejáratú külső forrásállományát, alapvetően a pénzügyi stabilitással függ össze, amelynek révén valóban csökkenhet az ország külső sebezhetősége, ráadásul javulhat a jegybank eredménye is.

A kis- és középvállalkozásokat (kkv) érintő másik két, egyenként 250 milliárd forintos elem valóban ösztönözhetné a növekedést az alacsonyabb kamatok révén, ám nagy kérdés, mennyire. A devizahitelek átváltása például - eltérően a lakossági végtörlesztéstől - aktuális piaci árfolyamon történne, a forint erősödésében bízó adós pedig még a kisebb, maximum 2 százalékos kamat ellenére sem biztos, hogy állandósítja korábbi veszteségét az átváltással. Nem beszélve a bankról, amely 2-7 százalékpont közötti kamatbevételtől esnének el a stabilabb törlesztésért cserébe.

Hasonló a helyzet kkv-kat segítő, általános célú, szintén 0 százalékos kamatozású hitelkerettel, amelyre a bankok 2 százalékot rakhatnak rá. Mivel a bankok 2-7 százalék felár mellett nyújtanak forinthitelt jelenleg, itt is le kellene mondaniuk némi kamatbevételről. Ráadásul hasonló lehetőség már most is létezik Magyarországon: a tavaly félmilliárd dolláros kötvénykibocsátást végrehajtott Eximbank 0,5 százalékos kamaton kínál refinanszírozási hitelt a kereskedelmi bankoknak egy felülről nyitott, 400 millió eurós (120 milliárd forint) keret erejéig, ráadásul már az exportcélú beszállítókra is kiterjesztették a lehetőséget. Nátrán Roland, a bank vezérigazgatója a portfolio.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a legjobb minősítéssel és feltételekkel rendelkező kkv-k így már 1,5-2 százalékos kamat mellett hozzájutnak a hitelekhez. (Ez 7 milliárd forintba kerül az államnak, míg a jegybanki keret maximális kihasználása esetén 12,5 milliárd forintos forrásköltséget jelentene az MNB-nek a jelenlegi 5 százalékos alapkamat mellett.)

Nagy kérdés, mi lesz a többi céggel. Azokkal, amelyek se exporttal kapcsolatos tevékenységet nem folytatnak, se jó adósminősítéssel nem rendelkeznek. Rajtuk vajon segít az jegybank új hitelkerete? Egyáltalán kinek megy majd az "ingyen" hitel?

Ez ma még nem tudhatjuk, két dolgot azonban igen. Az egyik, hogy az MNB közleménye szerint "a jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot". Ez pozitív üzenet, mert továbbra is számít arra, hogy a kereskedelmi bankok felmérik és kezelik a kockázatokat. De akkor miért hiteleznének alacsonyabb marzsért ugyanannak az adósnak, amelynek ettől csak kismértékben javul a pénzügyi helyzete? A válasz a közlemény másik mondatában van: "...szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is".

Innentől kezdve a kormányon múlik, hogy milyen állami garanciával képes a kockázatokat vállalhatóvá tenni a bankok számára. Esetleg leírhatóvá tenni a bankadóból az ilyen hitelek nyújtását. Mindkettő költségvetési kockázatokkal járna (amit ellensúlyozhat a jegybank eredményjavulása az előbb említett harmadik pont miatt).

A program ahhoz kicsi, hogy látványos beruházás-növekedést idézzen elő, de szerencsére ahhoz is, hogy egy kettős kamatrendszer révén stabilitási problémákat vessen fel (a két program a kkv-k jelenlegi hitelállományának mindössze 14,5 százalékát teszi ki). Mire jó akkor mégis?

A politikai haszon egyértelmű: az MNB új vezetése elmondhatja magáról, hogy - elődjétől eltérően - ösztönzi a növekedést. Sok minden függ azonban attól, hogy a most bejelentett alapelvek mentén milyen konkrét megállapodás születik végül a piaci szereplőkkel és a kormánnyal. Melyik bank mekkora keretet kap, a pénzt milyen vállalkozásoknak folyósítja, azok valóban új beruházásra fordítják-e a pénzt, visszafizetik-e a kölcsönt, és ha nem, ki viseli a veszteséget? Amíg ezekre nem kapunk választ, az új hitelprogram hasznát is nehéz megítélni.

Az viszont egyértelmű, hogy a vállalkozások számára a hitel csak az egyik - bár nagyon fontos - működési tényező: a bizalom, a kiszámítható gazdaságpolitika és az alacsony bürokrácia - meg persze a kereslet - legalább ennyire fontos. Ezek megléte esetén pedig az ilyen hitelprogramokra sem lenne szükség.